Egy nő élete folyton a számok körül forog: hány éves, mennyit fogyott, hány gyermeke van. Vagy mennyit szeretne. Na és persze mikor. A nonstop matekozás a várandósság idején pedig mintha szintet lépne: már nem csak a saját szerencseszámainkkal nyaggatnak folyton, a babával kapcsolatos adattenger is beférkőzik hétköznapi beszélgetéseinkbe.

Ezt részben a társadalom, a várandós nőt körülvevő emberek generálják. “Hányadik hétben jársz?”, “Mekkora már a baba?”, “Mikorra vagy kiírva?”, – hangzanak el folyton az első kérdések között, ha egy ismerőssel összefutunk, így érdemes mindig nagyon észben tartani a naprakész információt. (A harmadik kérdés különösen veszélyes, hiszen a terminus betöltése után 2 perccel már várhatóak a “Te még mindig nem szültél meg?” kérdések.)

 De sokszor a leendő anyukák maguk generálják a számháborút: fórumok és szülészeti folyosók folyamatos témája a legutóbbi ultrahangon mért CRL értékeknek, a tarkóredő vastagságának vagy éppen a lepény érettségi fokának összehasonlítgatása. Sokan persze nem is igazán tudják, mit takarnak ezek az értékek, és azok sem, akiktől tanácsot kérnek ezzel kapcsolatban. Akkor mégis mire jó ez? Miért élünk ennyire a számok bűvöletében?

 A számok fontos tájékozódási pontot jelenthetnek, különösen számunkra új helyzetekben. Az utcán megszólító ismerősnek kapaszkodó lehet, hogyan indítson vagy lendítsen be egy beszélgetést, ha első körben a terhességgel kapcsolatos számszaki dolgokra kérdez rá. Nem túl tiszteletlen, nem túl intim, de mégis személyes és a másik fél állapotáról információval szolgál. És nem, ettől még nem gondolja, hogy te mostantól csak erről tudsz beszélgetni, de hát ahogy mondani szokás, ott a rózsaszín elefánt a szobában, nem lehet azt nem észrevenni. Az egymással számháborúzó kismamák is leginkább tájékozódni, informálódni, ezáltal megnyugodni szeretnének. A várandósság ugyanis egy nő életének egy rendkívül fontos, kiemelt (figyelemmel kísért) periódusa, amelyet sok kérdés és bizonytalanság övez. Ebben pedig jobb híjján a számok jelenthetnek némi fogódzót. Lélektanilag különösen érdekes a 12.-20. hét közötti időszak. Ekkor a várandósság ténye már széles körben ismert, a babától azonban még nem vagy csak ritkán kap a leendő édesanya visszajelzést azzal kapcsolatban, hogy minden rendben odabenn. Ebben a helyzetben az ultrahang vizsgálatok, a mért értékek igenis jelenthetnek kapaszkodót.

 Új helyzetekben, amelyekben még nem mozgunk annyira magabiztosan, a kívülről jövő támpontok fontosak. Megnyugvást adhatnak, csökkenthetik a stresszt, a szorongást. De ezzel pont ellentétes hatást is kiválthat, ha teljesen a számok bűvkörébe kerülünk, ha csak azokat tekintjük irányadónak és azoktól nem tudunk elszakadni, elvonatkoztatni. Igaz mindez természetesen nem csak a várandósság időszakára, hanem az utána következő jó pár évre is, na meg persze úgy általában.

 Összeszedtem néhány gondolatot, tanácsot, hogyan lehet elkerülni, hogy a számok átvegyék az uralmat a várandósság, illetve a babával töltött első hónapok felett. Azaz hogyan maradjanak pillérek, de ne okozzanak annyi frusztrációt, fejtörést.

1. Egy-egy vizsgálat során számos dolgot mér meg a szonográfus vagy a nőgyógyász, melyek a leletre rákerülve néznek farkasszemet az anyukákkal. Sokaknak elég az orvos megnyugtató mondata: “Minden rendben a babával!”. Azoknak, akik ennyivel nem érik be, mélyebben meg akarják érteni a folyamatot és a mért adatokat, egy dolgot tudok tanácsolni: kérdezzenek! Ott és akkor, attól az embertől, aki a vizsgálatot végezte és szakértője az eljárásnak. Hogy ne tele bizonytalansággal, fórumokra menekülve és rémtörténetekre bukkanva kelljen szorongani a következő vizsgálatig. Fontosnak tartom kiemelni, hogy semmi baj a kismama fórumokkal, amíg azt megfelelően, a maga funkciója szerint használjuk. Visszatérve a kérdéseink feltételének fontosságára, különösen igazak a leírtak abban a helyzetben, ha valamiben eltérés mutatkozik. Érdeklődni, megérteni nem ciki, sőt! Aki ezt teszi, nem az “orvost tartja fel”, hanem kihasználja a szolgáltatás adta lehetőségeket! Magánrendelésen ráadásul súlyos ezreket fizetnek azért a családok, hogy nyugodtan, a baba jóllétével kapcsolatos bizonyossággal távozhassanak a rendelőből, de a pontos információ átadás természetesen a tb-s szolgáltatás esetén is alapvető feladata az orvosnak. Kérdezni egyébként utólag is ér, akár e-mailben vagy telefonon, ennek a pontos menetét is érdemes a választott orvossal (ha van) még a várandósság elején tisztázni. De persze ezt sem szabad túlzásba vinni!

2. Fontos tudni, hogy egy szám még az átlag ismeretében sem jelent önmagában túl sokat arra vonatkozóan, hogy az adott érték “normális-e” vagy sem. Ehhez a szórást is ismernünk kell. Nincs szemléletesebb példám erre, mint amit Mérő László leír a Csodák logikája (38.o.) című könyvében. “…szórás nélkül egy átlag nem mond semmit. Például az igaz, hogy egy átlagos gyerek másfél éves korában kezd el beszélni. Elkeseredjünk-e, ha a mi gyerekünk még kétévesen sem beszél? Attól függ. Ha a beszéd kezdetének szórása 1-2 hónap, akkor jó okunk van megijedni. De valójában ez a szórás fél év körül van, ami azt jelenti, hogy a mi gyerekünk egy átlagos későn beszélni kezdő gyerek”. Fontos kiemelni tehát, hogy ha akár a saját adataink, akár a babáé eltérnek valamiben az átlagtól, attól önmagában nem kell megijedni. Viszont ki kell deríteni szakértő segítségével, hogy ez mit is jelent valójában, vagy ahogy Mérő fogalmaz, hogy ténylegesen van-e okunk aggodalomra. És ahogy a példa hozza is magával, ezt a tanácsot a szülést követően is fontos szem előtt tartan!

3. A várandósság elején és közvetlenül a baba születése után nagyobb szükségünk van a számokra. Ekkor mi magunk is aktívan keresgélünk, olvasunk, kutatjuk, hogy “mi normális”, hiszen egy új, ismeretlen terepen próbálunk evickélni. A gyakorlati tapasztalataink megszerzésével azonban érdemes a kőbe vésett számokat nem elfelejteni, de azoktól kicsit elszakadni. Fontos, hogy egy belső iránytű is ki tudjon alakulni, ne mindig a külvilágban keressük a kapaszkodókat. A várandósság vége felé a befelé fordulás, az önmagunk és a babánk jelzéseire figyelés sokkal informatívabb, mint a tankönyvi átlagértékek. Ez a logika a szülés után is igaz. Az első napokban fontos támpontot adhat a baba súlyának gyakori mérése, a szoptatások hosszának vagy gyakoriságának strigulázása, a fürdővíz megfelelő hőmérsékletének tűpontos beállítása. De szép lassan, az összeszokás ütemének megfelelően érdemes egyre inkább a baba jelzéseit mérvadónak tekinteni a szigorú számok helyett.

 További posztok, események itt találhatóak.